2017. szeptember 18., hétfő

Látom, hiányoltok


Egy ideje alkotói válságban vagyok. Gondolom, már feltűnt.

Míg túllendülök ezen, elmesélem, hogy múlt héten Ebivel voltunk egy túrán, ahol reggeli után tettleg inzultált egy libát. Aztán mentünk, mendegéltünk, eközben megkerültünk két horgásztavat, és megmásztunk három dombot. A második domb tetején lelegeltük egy hajdanvolt földi édenkert fáin futó kivadult mézédes szőlőt.

Aztán visszatértünk a faluba, ahol egy öreg bácsi köszöngetett minden arra járónak, és volt egy kutyája meg két macskája, akik a lába körül sertepertéltek. Az egyik macska egészen olyan volt, mint Bélaállat, akit Pesten elütöttek a házam előtt. Majdnem zsebretettem a szürkét, de hát egyrészt a bácsié, különben is nagyobb szüksége van rá. Egyet a kőtábláról, meg hogy egymást szeressétek, de ez most szoros meccs volt magammal.

Kedvenc Medve Urammal egyik hétvégén elmentünk az Elveszett Pusztába csavarogni. Találtunk ott egy felújított templomromot, friss virágokat, és az elmaradhatatlan pletyizős tót asszonyokat. Már rég megfigyeltük, ez egy rituálé náluk: kibicajoznak a Pusztába, kiülnek a kereszt elé, és ott anyanyelvükön pletykálnak. (Nem tudunk szlovákul, de ugye orosz áthallással nagy vonalakban követhető volt még tavaly  a semmi más nyelven kommunikálni nem hajlandó tátrai idegenvezető is. A fiamat egyébként ez utóbbi győzte meg, hogy negyediknek az oroszt tanulja.) A hozzájuk fűződő ambivalens érzelmi viszonyunk hatására Medve Úrral közösen úgy döntöttek, hogy a geoládát nyilván még az oroszok lopták el a kiserdőből. A kisebbik gyerek ágakból hamar egy gyors tankcsapdát eszkábált a földút közepére. A ládát amúgy nem lopták el, csak gps nélkül mentünk keresni. Miután Medve Úr a sötét erdőben háromszor átesett egy rönkön, röptében érintett hét féltenyérnyi pókot, vizionált további százhetet, visszavonulót fújtam. Gondoltam, mit kapok én ezért az anyjától. És lőn, hogy milyen csúnyát mondott az a Lidérc. Pedig magamhoz képest igazán kisasszonkás voltam.

Az elmúlt hetekben olyan is nem történt, hogy majdnem elmentem Szolnokra túrázni. Ugyanis akartam venni egy cuccot a Jófogáson, és oda kellett volna elmennem érte. De Anyukámtól kaptam ajándékba egy helyettesítő alkatrészt, pontosabban két egyformát, csakis a balansz kedviért, és azok segítségével összelegózom majd a valamit. A következő napokban tehát barkácsolni fogok.

Anyukám még azt is megígérte, hogy a következő névnapomra, avagy tetszőleges alkalmamra megajándékoz azzal, hogy vágyott névfelvételem minden anyagi és hivatali basztatási vonzatát állja. Egyébként, ha már ilyen kedvesen megkérdeztétek, a Margit nevet venném föl a vezeték- és keresztnevem közé. Egész jó hangzása lenne, csak nagyon lusta vagyok az ilyesmihez. Is. Képzeljétek esetleg oda. És hogy miért tetszik nekem ez a név, azon kívül, hogy csak? Hát nem is tudom. Margitnak hívták például a rokon szomszéd nénit, a durrantóst, aki mindig nagyon morcan nézett, rondán beszélt, és folyton lógott a gambája. Állítólag egyre jobban hasonlítok rá, és most, hogy az ő hajdani részén is rodeózok, még rám köszön sötétedéskor az ő udvarlója is. Úgy értem, valamelyik. Margit néninek amolyan igazi zsénagynéni temperamentuma volt, ellentétben nagyanyámmal. (Pocakos gazduramat bizonyára kivitték már a temetőbe, egy ideje nem szaporodnak a kövek Scarlett sírján.) Tudjátok, mindig is tetszettek nekem a ronda emberek. Ez valami evolúciós dolog lehet, hiszen szemfestés közben mindenképpen bele kell néznem a tükörbe, míg például a hajamat sötétben is pöpecül be tudom fonni. De ez most ugye megint mellékszál. Visszatérve a Margitokhoz, a másik nagyanyámat úgy hívták. Állítólag világszép nő volt, és ehhez, csomagban akciós, picit elmeroggyant. Valamelyikben hasonlítok rá. Hogy melyikben, az fentiekből a formális logika szabályai szerint levezethető.

Ahogy az is, hogy családi sokadalom volt ismét. A világnagy eszemmel kerti partit szerveztem. A vendégeim gondosan gumicsizmát is hoztak. De a kertben található hajlatokkal nem számoltak. Ott bizonyos csapadékintenzitás fölött már nem ér semmit a csimma. És vasárnap olyan bizonyos fajta volt. Meg különben is savanyú.

Ja, és persze a 18 kás városismereti túra is aznap reggel volt, csak hogy ki ne száradjon az ember bőre.

Hát ilyenek történtek mostanában macska- és túrafronton. Az összes érdeklődő, arra nyitott, kedves jó barátomat pusszantom. A kevésbé kedveseket is.


Gy. és rosszabb szeműek k. a libaállat előtt nem a lefosztott tolla, hanem gyalult káposzta volt. Lehet, ez utóbbi jóval nagyobb állatkínzás. Le kell szögezzem: a jószág nem a mienk, és túlélte, hogy Ebi megszeretgette. Ebi is, pedig a gazdája bottal volt, és nem is egyedül. Ebi tud valamit:)

2017. szeptember 2., szombat

kilencven


Öregeink közül feltűnően sokan születtek szeptemberben. Ezen a hétvégén Öreg Mámi kilencvenedik születésnapjára voltunk hivatalosak, aki, bár negyedszázadnál is idősebb, Anyukám unokatestvére. Jó ötven évnyi kihagyás után hivatalos ügyben találkoztak nemrég.

Ahogy korosodunk, egyre jobban elhatalmasodik rajtunk az általam csak per zsénagynéninek nevezett temperamentum és a mufurc lógós bulldogpofa. (Bár én állítólag apámra is nagyon hasonlítok. Aki ugyebár kopasz volt, mint az ágyúgolyó. Engem az a hasonlat annyira sokkolt, hogy a lehető leggyorsabban hosszú copfot növesztettem. Hát képzelhetitek, micsoda gyönyörű vagyok!)

"Nahát, végre megtaláltam az én testvérkémet!" fogadta Anyukámat Öreg Mámi, közelébe ült, és egész vacsora alatt alig is vette róla le a szemét. A néni amúgy kitűnő mentális egészségnek örvend, okosakat beszél, kiváló humorral viccelődik, jó nyomon sírdogál - csak hát ugye az ő testvérkéjét negyvenötben agyonlőtték az oroszok. A helyzet itt vált torokszorítóvá, hogy aztán az őszirózsáknál réklibe rejtett bömbölésre fusson ki.

A nagycsalád, sőt az egész falu megadta a módját az ünneplésnek, lagzis sátrat béreltek, a nénit a polgármester is megköszöntötte, kedves doktornénije is eljött a vacsorára, és az ország távoli részéről is a rokonok. Ésss: citromos túrótorta volt, az ünnepelt kedvéért diabetikus, ráadásul még jó is volt. Elénekeltük párszor a halászjutkás születésnapot, meg egy rakás magyar nótát, majdnem mindenkinek a magáét, bár a kakas nem szólt, nagyanyám őszirózsái igen. A mámi búzavirágszemű-galambősz kisfia vigasztalgatott, egyébként pedig kanállal ütötte a taktust, zenész sztrók után, hangszert fogni nem tud, énekelni se, szomorú ez, de legalább még él. No de Karnagy úr jubileumi ünnepségét a szülinapi buli miatt ellógta az alt néhány különösen kutyaütő erőssége, volt hát hangzás, kérem szépen.

Megünnepeltük a nénit becsülettel.

Jócskán ránk sötétedett, mikor végre útnak indultunk. Ez a szomorú az egészben, a tanya csak pár faluval arrébb esik emeztől, az előző vigadalom óta szinte nyomtalanul elrepült ötven év. Otthon szemerkélő esőben, térdig lucskos fűben botorkálva nyitottam a kaput - azon a földön, ahol valamikor régen ez a történet elindult.

2017. szeptember 1., péntek

Budavári Keringő


Míg Imrét vártam a Bécsi kapu alatti lépcső kőkorlátján, szemerkélő eső kíséretében megérkezett az ősz. Kicsivel később befutott Főrendező úr, majd néhány fejrezgésen túl az útleírásokat rejtő papírdoboz is, futárral. Gyors adminisztráció után, még jóval a hivatalos rajtidő előtt indulhattunk is keringőzni. 

Pontosabban csárdásozni. A Mátyás-templom előtt magyar táncokat tanított egy népi együttes, így jövet is, menet is roptuk egy kicsit. Ez a váras túra szerintem ilyesmiről kell szóljon, az első rendezés így is indult: nézzetek jól körül, sétáljatok egy jót, és egy órán belül vissza ne gyertek nekem! Ez volt akkor az utasítás, és ekkor határoztuk el, hogy legközelebb hozzuk a gyerekeket is. Azóta belesimult a rendezvény a TTT szabályai közé, de mindig megvannak nekünk a külön utaink.

Ilyenek például a Hadtörténeti ágyúi is. Előtte és mögötte is megolvastuk őket, sokadszorra, a dedek pedig megvitatták, melyiket hogy hívják, és vajon szorul-e valaki átnevezésre tavaly óta. És, ami leginkább lényeges: hány perc alatt jutunk innen el a várbástyán fészkelő fagyizóba? No, azt igen gyorsan, teszteltük is. Copfos az aloés fagyit is, (nekem azzal voltak bizonyos fenntartásaim, Jugóban az építőtábor sokadik napján mindig aloélevelet rágcsált, akinek szorulása volt, látványos eredménnyel), de a fagyi nem okozott az előzőnél is gyorsabb futást. Innen is látszik, a "kézműves" címke pusztán csak az árkategóriára utal csalhatatlanul, a beltartalomra kevésbé.

Megnéztük, amit kellett, a turul alól csekkoltuk az "óvodatornyot" is, majd gyomrunk korgásának ütemére visszafelé indultunk. Még mindig voltak kósza kései indulók, de mi már a díjazást vettük át, és trappoltunk a megállóba. Pont elcsíptük a beérkező 16-ost. Valami szokatlanul kavart lefele, sokáig tartott az út, Medve Úr jól el is aludt a hátsó sor legcsücskében. De azért valahogy sikerült kikanalazni a metrónál.

Odahaza pedig késő esti bulit tartottunk: Copfos a napokban ünnepelte hatodik születésnapját, őt köszöntöttük. Jellemzően a netről nyomtatott nulla ft költségű monszterhájas:] kifestőlapoknak örült a legjobban. Na jó, egy picit a pink körömlakknak is, meg a divatnőcis kalapnak is. Az elfáradás mértékére pedig jellemző, hogy fektetés után nem kellett Mátyás királyról mesét mondanom.

Hát röviden így telt az ősz első túrája.

***

Ezen a túrán jártunk, köszönjük az élményt.


2017. augusztus 28., hétfő

"hűvös szelek járnak"


Megvagyok, nyugi - csak évről-évre egyre tikkadtabban várom a nyár végét.

Túraügyileg ismét egy Magas-Bakony teljesítménytúrát húzott be a csapat nyárbúcsúztatóként. Bár szeretem a vidéket, ez a rendezés számomra nem igazán jön be. (Ellentétben sok száz, vagy akár 1000+ túratárssal - no, és ez még inkább elriaszt a továbbiaktól.)

A tanyán pedig teknősbéka fokozaton hasítunk mostanában, és nagyon élvezzük. Szinte vita van azon, ki dolgozhat kicsit.

Röpke életjelként kb. ennyi, de jön az ősz, amit nagyon szeretek, kezdek hát végre magamhoz térni. És akkor jaj nektek, mert jövök vissza-


2017. augusztus 13., vasárnap

mindenféle apró-cseprő budaiak


-kellenek (és történnek) ahhoz, hogy a teljes csapat idén is behúzza a Budapest Kupát. Nagyfiam pl. június legeslegvégére jött rá, hogy mégis kellene neki egy BK trófea idén is - ez a fölismerés azzal járt, hogy néhány atipikus budapesti túrán teljesen egyedül indult, mert rajta kívül senki nem ért rá.

Persze volt olyan is, ahol nem is akart. Például, mert vállalhatatlanul magas volt a nevezési díj. Félreértés ne essék, egyetlen túracsapattól sem sajnálom az állandó működési költséget is lefedő nevezési díjat, de azért van valahol egy határ, (mely, ha nem is látható, de érezhető, ha a magyar rögvalósághoz képest botrányosan magas pénzt próbálnak tt ürügyén legombolni egyesek.) 

Végül pár kép a mai túráról (ahová egyébként az összes jelenlévő nevezett):


2017. augusztus 12., szombat

Szilasliget, tizenhetedszer


Első alkalommal, 16 hónaposan,
Még háti hordozóban csücsült,
Mai napon laza csavarral
Hóna alá tekert a fiam.

Érdekes megfigyelni
A HÉV-aluljáró graffitik
Metamorfózisát, például:
Mire ma rájöttünk,
Mi alatt pózolunk, már
Szakadtunk a rötyögéstől.
Nem kicsit volt obszcén az ábra.
De azért pózolgattam vele
Kicsinykét a fotómasina előtt.
Az így készült képeket
Persze nem mutatom meg,
Mégis őrzi őket az emlékezet.

Szertartásunk kezdete óta
Most először nem volt
Gatyarohasztó hőség.
Sztenderd résztvevőink
Csak ma, csak most értek rá.
De közben fejünk fölött
Elröpül a nikkelszamovár
Átvonult a hidegfronti zóna.

Jövőre, veletek, ugyanitt.
Ha az Örökkévaló is
Úgy gondolja,
Ámen.


2017. augusztus 6., vasárnap

A citromtorta különös magányossága, avagy hogyan lettem piaci rés


Gyerekként iszonyú szivornya, ha pont a nyári szünetre esik a születésnapod. Tízéves koromban mégis megpróbáltam egy szülinapi zsúrt összekukorékolni, a szüleim pedig rendeltek az árnyas sarki kispiszkosban egy csokitortát.

A bulira senki sem jött el. A zugcuki vezetője pedig utóbb eskü alatt vallotta, hogy csokoládé helyett citromot hallott.

(Laikus nézeteim szerint egy cukrász/da ott kezdi meglépni a mércét, ha tud jó citromos sütit vagy fagyit készíteni. Mert azt, ha valóban jó, nagyon szeretem, a többi meg boá. De ugye ez a sarki kispiszkos volt, és ott semmiféle kulináris meglepetés nem érhette az embert, hacsak nem mikrobiológiai.)

Több szülinapi babazsúrom jó ideig nem volt, ellenben ősztől, ötödikben feltűnően sokat verekedtem, míg Mária néni ki nem tiltott a napköziből. (Mária néni egy klasszikus úrinő volt, élre vasalt habosbabos ruhában egyenes derékkal ült a panellakás tisztaszobájában, méltatta a fényes nagy eszemet, és mellékesen elmesélte, hogy leckeírás előtt/közben/után olyan beleéléssel bunyózom a klotyón, hogy még a nyolcadikos fiúk is joggal rettegnek tőlem. "A gyermek (és jövője) érdekében szerencsés lenne, ha a kedves szülők délután otthon tartanák." Megtörtént.

Ezután nagyon-nagyon sokáig még a családi bulik is belelaposodtak a nyárba. De néhány éve megszületett Medve Úr, ki névnapjával fölzárkózott szorosan a szülinapom mellé, és azóta együtt ünneplünk. (v.ö. hogyan rendezzünk magunknak őszülő halántékkal mégis babazsúrt, szuperhaladó szint:)

Az idei buli ma délelőttre esett, az eső akkor még nem, de most már esőverte pocsolyák állnak a délelőtti nagy fürdőzős vízicsata helyszínén. 

Jövőre veletek, ugyanitt, ha Odafönt is úgy gondolják.

(Ezzel összefüggésben egy bónusz életmentő ötlet: ha úgy érzed, a nyári gatyarohasztó kánikulában az ájulás határára sodródtál a nulláson, és egyedül nem tudsz biztonságosan továbbhaladni, és/vagy a kocsidat hová tenni: hívj sofőrszolgálatot!!! Ültem szombat kora délután a hatos út szélén a szalagkorláton (miután utolsó erőmből lekanyarodtam és kissé szabálytalanul árnyék alá fordultam a száztízes zónából), egy ványadt akácfa árnyékában pihegtem vészvillogóval és elakadásjelző háromszöggel, a száguldozó polgártársak anyáztak, köpködtek, még öklöt is ráztak és laza csuklóval bemutattak, (teljesen a korlátra simulva is belógott a kocsi majd' fele a külső sávba, nem is értem, hogy miért nincs itten padka vagy leállósáv?!!) Eközben, jó másfél óra alatt csupán két kigyúrt kopasz állat nagyon-nagyon jófej és emberséges férfiembör állt meg mellettem: tudna-e segíteni valamiben, megjavítani a kocsit, vagy bármit. Ahogy ott rögtön, ezúton is hálásan köszönöm nekik pusztán a szándékot is. De addigra már útban volt a segítség, jópár számot végighívtam, mire megtaláltam őket (és ezek után mindenféle érdek nélkül, ám igen jó szívvel ajánlom bajba jutottaknak és mindenkinek.) A többiek inkább csak este nyolc után a piás sofőröket mentik, ennek a a cégnek az ifjú tulaja autómat hazafelé vezetve elmesélte, hogy a legérdekesebb ügyfelekbe napközben botlanak, és nagy örömmel fedik le a piaci rést. )




2017. július 29., szombat

Nyári Csepel-tt (avagy szökés a Kis-Duna-partról)


Kedvenc Karácsonyváró Csepel-túrámat egy ideje négyévszakosította rendezőség. Idén a nyári menet következett. Késői rajt, kitett terep, kánikula - csakis egy gyors babatávra vállalkoztunk, jól be is húztuk 2:35 alatt. A gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy a parkerdőt érintve lesétáltunk a Kis-Dunára, meg vissza. Nagyon tetszett az újítás, hogy idén a 15-ös táv is körtúra volt.

Bár a Szigethalmi TE mindig meleg étellel várja  a túra résztvevőit a célban (ezúttal lecsót ehettünk), mi ezt tíz(harminc)órainak fogtuk föl, délben pedig összadobtunk a tanyán egy pizzát is. Míg én a locsolócsöveket pakolgattam egyik parcellából a másikba, fiam jóllakott óvodásként aludt a morgós ágyon. Jót tesz az alvókának egy kiadós trapp a hőség előtt.

Aki pedig potenciális donorokat, meg kóbor Trabantokat vél fölfedezni képeken, annak igaza van. Fotóznom kellett az összes útbaeső papírhéjút, mindenféle pozícióból. Persze mindről pózolóst is. Újabban csak lesek nagyokat, banyek: egy cserebogár. Kígyót melengettem:)

***

Ezen a túrán jártunk, köszönjük az élményt.





2017. július 23., vasárnap

Életjel


Aki ismer, tudja: én egy árnyékban heverésző lusta nagymacska vagyok. Legföljebb farkam bojtját himbálom picit, miközben résnyire nyílt fél szemmel fürkészem a világot.

Aztán rohaaammm!

Mert aki még jobban ismer, még ezt is tudja.

A frissen levadászott nagyvadakon kívül a tanyán még olyanok vannak, hogy (azokkal szoros összefüggésben) lepaktáltam a szomszédasszonnyal, és..

-jól gondold meg, mit kérsz, mert a végén még megkapod. A paktum tárgya is valami ilyen álmom-tárgya módosult változat. (Ja, és azt tudtátok, hogy föltalálták már a házi vattacukor-készítő gépet is?! őrület-

..a további részletek sajnos nem publikusak.

***

Túraügyileg: az eltelt két héten két nagyon átlagos budapesti túrát húztunk be. (Fiam ugyanis félévkor találta ki, hogy mégis kellene neki megint egy BK.) Szerencsére kánikulában az átlagosnál kevesebben vannak a Budaiban. (Ennek bár tudom az okát, de megérteni soha nem fogom. Jó, a nagymacskák meg utálnak strandolni.)

2017. július 9., vasárnap

Szeretni valakit valamiért


(nagyon sok évekkel ezelőtt bizonyos tekintetben kisebbségi kedvesem egy Republic kazettát másolt számomra egyik randinkra.  Ronggyá gyűrten a a mai napig megvan a kincsesdobozomban. Az illető egy későbbi karácsomyi hazaruccanásakor egy tájkép-akvarellemet kívánta el az ágyam fölötti falról, ugyebár meglehetősen sok túszt ejtettünk privát kis háborúinkban, és sajnos nem igazán cukormázas napfényesboldogság volt a mesénk vége)

***

Most szombaton kora délután a faluszéli műintézményből hajtottunk haza jól fölpakolva, miközben legidősebb tesóm és én vitába szálltunk homoerotikus szerelem témakörben Anyukánkkal, (micsoda rettenetes kicseszés az a sorstól, ha a család/baráti köröd nem fogadja el a kedvesedet, történjen az bármi okból is, előfordulhat egyáltalán  ilyen?!) 

(hát ja, nyilván megesik az ilyesmi, sajnos)

***

Jómagam "sokkkutyás" fővárosi kerületben lakom, az elmúlt 1-2 évtizedben inkább a kutyás jogok érvényesültek más szemlélettel  szemben, pl. a kicsi nagyfiam örökre/hosszú időkre kutyaellenes lett néhány, babakocsijába belihegős/ugatós kutyaattack után, meg tudom érteni, (hiszen eléggé vad helyzetek voltak ezek), de mostanában leginkább közteresek lihegnek a parkok sarkain, kóborló kutyákra és gizdáikra vadászva.

No, ami a lényeg: mi inkább macskás család vagyunk, kicsi fiam erősen odavan az összes bolhás kitekatuszért, ahogy jómagam is, de azzal a kitétellel: én a macskák mellett a kutyákat is nagyon kedvelem.

17 és fél éves a fiam, és röpke pár éven belül önálló életet kezd.  Egyik fogadalmam ezzel kapcsolatban, hogy mikor ez (igazolhatóan hosszú távon) bekövetkezik, akkor majd lesz egy kutyám. Nem akarom sokkolni őt együttélős választásommal, de átérzem: erősen kell ez nekem. A szerelem nem ésszerű, meg nem is igazán jósolható, de mostanában úgy gondolom, mostanában: egy goldie kutyára vágyom. De jól tudom, a szerelem egyáltalán nem így működik. De majd kialakul, ha eljön az ideje.


***

Amúgy ezen a hétvégén szóló névnap/tripla szülinapot ünnepeltünk lent a tanyán, és meglehetősen sűrűn és furcsán voltunk. De mindig a liturgia az, ami tovább visz. Pár kép:







2017. július 1., szombat

Szelekupa, díjátadó


Tavaly erről a magam választása szerint lemaradtam, amit utóbb több okból nagyon sajnáltam. Idén tehát nagyon fegyelmezetten teljesítettem és készültem a ceremóniára. Ritka esős év volt az idei! Talán csak a Mendei Pünkösd futamon nem esett (ill. a Szentivánéjire nem emlékszem, hiszen nem voltam, mert mióta drasztikusan csökkentettem a kávéadagomon, nem nagyon vállalok be többé full éjszakai túrát.)

Na, szóval a mostani túra: Csemő Virágünnepe, és hagyományosan a Szeleiek kupaátadó túrája is egyben. Sajnos a rövidtáv kicsit későn rajtol (nyár közepén 08:00 helyett akár 05:00 rajtidőt is el tudnék képzelni, főleg egy ilyen kitett terepen), de ha így, hát sűrű imákkal próbáltam közbenjárni a Fönnenvalónál, hogy "esetleg? lehetne? noléccilécci! hogy ma ne süssön annyira a nap?!" No, és jól gondold meg, mit kérsz, mert a végén még megkapod: péntekről szombatra virradóra a tanyán időszakos tavak alakultak ki, hogy a kocsit is csak gumicsizmában tudtam megközelíteni, hogy aztán hármas ablatörlő fokozaton közelítsek Csemő felé.

Szóval Alföld közepe, rohad az eső, ázik a homok, de legalább a nap nem süt és nincs hőség. Hurrá. Végülis kb. ezt kértem.

Csemőben leparkolva a vezetőülésbe kucorodva először is betoltam egy reggeli/tízórai kombót, majd félig szenderegve végignéztem a rendezőség kűrjét (ad hoc kellett mindent intézniük, ugyanis az eső elmosta számításaikat), ennek ellenére 08:10-kor el is rajtolhattam.

No, hát én erről az útról annyiszor írtam mindenféléket, hogy most nem akarom ismételni magam. Talán csak annyit jegyeznék meg, hogy a Rendezőséget nagyon kedvelem, minden ponton szuper pontőrökkel találkoztam, (jó, az utsó ellenőrzőpont fölszívódott/elmosta az áradat, avagy ki tudja, mert akkor már egy ideje nem esett az eső.) 

Ismét nagyon jól szórakoztam, és még egy gyönyörű kupát is kaptam. Igazán megérte (ide is) eljönni!

***

Ezen a túrán jártam, köszönöm az élményt!