2017. március 12., vasárnap

Iszkiri



Új törekvésem mostanában, hogy a "mennikék" kupás túrákat igyekszem összcsaládi kirándulással ötvözni. A mai Cartographia kupás Iszkiri menetet is így szerveztem. Megígértem a csapatnak, hogy a kötelező menetről fűzve-kötve másfél órán belül előkerülök, aztán mehetünk további dolgunkra. És így is lett. A remek szervezésű túra babatávját szószostul-pacalostul 01:27 alatt behúztam (mindig nagyon igyekszem betartani  vállalásaimat), majd a megjelölt idő után kezeimben csoki&krémes&forró ital szolgáltatással (nagyszerű, hogy volt diabetikus vásárfia is!!) megjelentem a parkolóban, ahol a csapat a helyi játszótér tesztelése után már várt rám.

 
 

(Ezen a túrán jártam, köszönöm az élményt.)

***

Aztán átautóztunk a bányászfalu temetőjébe. A virágos ott mindig különös műgonddal állít ki számunkra bizonylatot. Valamiért rendkívül nav-veszélyesnek tűnünk számára. De sebaj, mi itt mindig ráérünk:) A csúcsot egyébként idáig a csepeli Szent Imre tér virágboltja tartja, ahol egy doboznyi gyufáról is precíz műgonddal kiállított áfás számlát kaptunk, kb. 10 évvel ezelőtt. Azóta inkább oda nem megyünk. Rendkívül kínos, ha az ember lányának apehes hasonmása van. Ennél már csakis az lehet lehangolóbb, ha nagyon fura szakmában nyomul a (ritka!) névrokona. Na jó, ha a kettő együtt összejön, akár el is áshatja magát. Vagy mulathat egy nagyon jót az egészen. Mint én.

***

A temető után röpke kitérőt terveztünk a Turul-Szelim irányban. Szépen ott is ragadtunk. Medve úr fantáziáját már rögtön a hatalmas fémmadár megragadta, de mikor elvergődtünk a barlangig, ott szinte elalélt a gyönyörűségtől. Soha nem járt barlangban idáig, csupán a könyveiben olvasott sokat ilyen helyekről. (megj1.: e hónap végén lesz csak az 5 éves!!!) (megj2.: ezek után természetesen át kell dolgozni az éves túraprogramot, különös tekintettel az egynapi járóföldön belül található barlangokra.)

 

Vagy két órányi barlangászás-kőbányászat után végre sikerült meggyőzni a kislegényt, hogy ideje lenne ebédelni. Ebi Pajtija pedig meghívta a csapatot Bánhida meglehetősen szocreál kinézetű, ám nagyon kellemes konyhát vivő éttermébe ebédelni. Ez a programpont aztán olyan jól sikerült, hogy nagyon hosszan időztünk, és gyomorindikáltan meglehetősen elpilledtünk. A délutáni programot ezért egyöntetűen leszavaztuk. (A Piros Köves Bánya kicsit támogatottabb volt a Tó/vár/ossal szemben, de jól tettük, hogy lefújtuk a programot. A 46-os kilométerkő után nagyjából mindenki húzta a lóbőrt rajtam kívül.)

Este ki-ki bandázni vonult, mi pedig Ebivel előkészületet vettünk egy tanyás vasárnaphoz. Az meg csak úgy van, mi (vérmérsékelttől függően) jól érezzük magunkat. Van ugye de la Mancha, meg a cuccullus porcus maximus. (Szerintem mindenki rájön, ki kicsoda ebben a mesében.)